Válsághelyzetben az államok
A koronavírus okozta járványész alattomos módon vetette el a félelem magját a társadalmakban. A betegség gyors terjedése, az áldozatok magas száma, a kórházak túlterheltsége és működőképességének tétje még azokban az országokban is a háború hangulatát idézi fel, ahol háborúról csak a történelemkönyvekben olvasnak. Az országok vezetői is sorra hangoztatták, hogy „háborúban állnak”, még akkor is, ha az ellenség „láthatatlan invázió” formájában tört be. A vírus felforgatta az emberek hétköznapi életét is: az iskolai, egyetemi oktatást, a munkavégzést és a szabadidős tevékenységeket egyaránt. Üres utcák, terek, éttermek és kávézók kísérik az útját. A járványvész terrorja nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági és társadalmi csapást jelent.
Az emberi közösségek egészségügyi és gazdasági védekezése szerte a világon a nemzetállamok keretei között szerveződik meg.
A betegség terjedési ütemének fékezése, a védekezés hatékonyságának növelése és nem mellesleg az alkotmányban kifejezésre jutó értékek megóvása érdekében ezért számos állam – köztük Magyarország is – különleges jogrendet hirdetett. Ez egy természetes önvédelmi mechanizmus, Plautus szavaival élve „a bátorság veszélyben félig megnyert csata.” A koronavírus járvány nemcsak az emberek, hanem az államok számára is próbatétel. Miközben az államok a polgáraik kötelezettségeit könnyítő olyan intézkedéseket fogadnak el, mint például hiteltörlesztési moratórium, felmerül a kérdés, vajon az ő nemzetközi közjogi kötelezettségeik hogyan alakulnak a járványvész következtében? Tágítható-e a szuverének cselekvési tere a járvány okozta válságban?
Az érem másik oldala: válsághelyzet a nemzetközi jogban
A kérdés azért időszerű, mert a járványvész miatt meghozott, távolságtartást célzó és más korlátozó állami intézkedések sérthetik az államok – többek között a globalizáció folyamán szerteágazóvá vált – nemzetközi jogi kötelezettségeit. Kézenfekvő példa erre a külföldi beruházók jogait védő egyezményekből vagy a kereskedelmi szerződésekből fakadó kötelezettségek köre. De itt említhetők a polgári légiközlekedési egyezményekből fakadó kötelezettségeket is, amelyek teljesítését az utazási korlátozások nyilvánvalóan sérthetik. A járványvészt kísérő recesszió pedig kihat az államok pénzügyi kötelezettségeire, és felveti adósságuk átütemezhetőségének a dilemmáját. Végül, de nem utolsó sorban a járványügyi intézkedések a nemzetközi emberi jogi egyezményekben foglalt előírások érvényesülését is óhatatlanul érintik, olyan jogokat korlátozva, amelyek a mozgás és a vélemények szabadságát ismerik el.
A görög kötvények ügye a strasbourgi bíróság előtt
A Mamatas kontra Görögország ügyben görög állampapír tulajdonosok kérelme alapján az Emberi Jogok Európai Bíróságának azt kellett megítélnie, összhangban áll-e az egyezmény tulajdonvédelmi szabályával, hogy Görögország a 2009-es válság miatti adósság-átütemezése miatt csökkentette a kötvények értékét. A bíróság Görögország javára ítélve kimondta, hogy a kötvények lejárati ideje alatt olyan előre nem látható csapások sújthatják a nemzetgazdaságot, amely igazolja az adósság-átütemezéssel együtt járó tulajdonkorlátozást.
Emmerich de Vattel 18. században élt, svájci nemzetközi jogtudós vélte úgy, hogy a szuverenitást – és ezért az állami cselekvést is – az önfenntartás ösztöne vezérli. Vagyis az államok jogszerűen háríthatják el mindazt, ami létüket teszi kockára. Az Egyesült Államok a szeptemberi 11-ei terrortámadások nyomán önvédelemre hivatkozott azért, hogy nemzetközi jogi értelemben igazolhassa az elkövetőkkel szembeni válaszlépéseit. A nemzetközi szokásjog pedig több olyan elvet is ismer, amely a járványvészben hozott intézkedésekért fennálló állami felelősséget elháríthatja, vagyis másként fogalmazva megnöveli az államok védekezési mozgásterét. A vis major, a szükséghelyzet és a sürgős szükség szabályai egyaránt relevánsak lehetnek a járvány miatt előállt válsághelyzet megítéléséhez. Érdekes, hogy bár ezek megállapíthatóságuk a feltételei eltérnek, de valamennyi kimentési okra csak akkor lehet hivatkozni, ha az állam nem felelős a kedvezőtlen helyzet kialakulásában, ha nem tetézte a bajt. Vagyis a nemzetközi jog leginkább azokat az államokat segíti, amelyek maguk is időszerűen cselekedtek a veszély elhárítása, jelen esetben a betegség terjedésének lassítása érdekében. Fogas kérdés lesz az, hogy a járványvészt kísérő gazdasági válság is megalapozhatja-e valamelyik kimentési ok megállapítását, teret nyitva az államokat terhelő – elsősorban pénzügyi jellegű – kötelezettségek könnyítése előtt. A korábbi recessziók nyomán született nemzetközi bírósági döntések e téren bizakodásra adnak okot.